Renoir

Renoir utolsó éveit a dél-franciaországi Cagnes-sur-Mer-ben töltötte. Az első világháború idején, 1915-ben járunk, ekkor ismerkedett meg Andree Heuschlinggel, később ismertté vált nevén Catherine Hesslinggel. A hamvas leányzó a mester utolsó modellje volt – később pedig a fia, a rendező Jean felesége és sztárja lett. Andree jelentette az összekötő kapcsot két generáció meghatározó művészei, az élete alkonyán járó, de még mindig aktívan dolgozó Pierre-Auguste, illetve az akkor még saját egyéniségét kereső Jean között. Utóbbi olyan remekműveket készített Hessling főszereplésével, mint A víz leánya (1924), Nana (1926) és A kis gyufaáruslány (1928), illetve későbbi korszakában, immár kiforrott alkotóként hozzá köthető A szuka (1931), A nagy ábránd (1937), az Állat az emberben (1938) és az Egy szobalány naplója (1946). A rendezőóriás François Truffaut szerint „Jean Renoir a világ legnagyobb filmrendezője” lett. Gilles Bourdos e két generáció találkozásáról és a női szépségről mesél. Hogy képeinek világát megidézze, szorosan együtt dolgozott a börtönviselt műkincs-hamisítóval, Guy Ribes-szel, aki lebukása előtt még a legpatinásabb galériák szakértőit is képes volt megtéveszteni munkáival. Ribes készítette a filmben feltűnő festményeket, amelyek között számos eredetiben nem létező kép is található, a hamisító olyan festményeket alkotott, amelyek tökéletesen követik Renoir stílusát és témaválasztásait, gyakorlatilag továbbvitte a festő életművét.

Ajánló: A fények, a többször elhomályosuló képkockák az impresszionista festményekhez méltóak.