
Budapest Ritmo
A Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz 2021-ben és 2022-ben is formabontó zenei filmek létrehozását segítette elő – ezek lettek a Ritmo filmek. 2021-ben négy, 2022-ben pedig két különleges alkotás született.
2022-ben a Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz nép- és világzenészeknek kiírt pályázat keretében kereste a művészi koncepciókat a filmekhez. A zsűri olyan ötleteket keresett, amik túlmutatnak a videóklipek és reklámfilmek világán, amiben a zene és a film egyenlő partnerek. Így kapott lehetőségeket Дeva és az Uljana Quartet, hogy sikeres fiatal rendezőkkel dolgozzanak együtt és hozzák létre saját, egyedi világú filmjeiket. Az Uljana Quartet, Korom Anna rendező és Fecske Flóra operatőr közös alkotása egy többgenerációs család lakásába invitál. A zenés film a nagycsaládi együttélés apró rezdüléseit és az élet nagy fordulópontjait egyszerre nyers, dokumentarista stílusban és mégis csodálatos és gyengéd módon mutatja meg. Дeva lassan hullámzó, magyar folkból merítő zenéjével született művészi film az emberi megvilágosodásból építkezik, Platón tanításait veszi alapul, és egy szellemi felnövéstörténetet mutat be több szereplő útján keresztül. A gyönyörű filmet Bajor Marcell rendezte, operatőre Szemerey Bence.
A 2021-es online Budapest Ritmo keretében olyan koncertfilmek forgatására kértek fel magyar zenekarokat és rendezőket, amik önmagukban, művészeti alkotásként is megállták a helyüket, és a lezárások után is relevánsak maradtak. A MORDÁI sötét népdalaihoz Szimler Bálint és Reisz Gábor készített kísérteties koncertfilmet, Cserepes Károly népzenés kísérleteinek filmrevitelét Karcis Gábor vizuálművész és Kálmán Mátyás operatőr álmodta meg, az Odd ID pszichedelikus folkja Szilágyi Fanni rendezésében egy igazi belvárosi dzsungelben talált otthonra, a Dresch Vonós Quartet etnojazze mögé pedig Damokos Attila húzott fel neonfényben úszó díszletet.
-
Budapest Ritmo: Cserepes Károly • Karcis Gábor, Kálmán Mátyás • Magyarország 2021 • 34 perc • 6+
A Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz a 2021-es online fesztiváljára készülve magyar világzene közeli zenekarokat és sikeres rendezőket kért fel egyedi koncertfil...
Cserepes Károly
Budapest Ritmo 2021
-
Budapest Ritmo: Dresch Vonós Quartet • Damokos Attila • Magyarország 2021 • 35 perc • 6+
A Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz a 2021-es online fesztiváljára készülve magyar világzene közeli zenekarokat és sikeres rendezőket kért fel egyedi koncertfil...
Dresch Vonós Quartet
Budapest Ritmo 2021
-
Budapest Ritmo: MORDÁI • Reisz Gábor, Szimler Bálint • Magyarország 2021 • 22 perc • 6+
A Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz a 2021-es online fesztiváljára készülve magyar világzene közeli zenekarokat és sikeres rendezőket kért fel egyedi koncertfil...
MORDÁI: Utolsó óra
Budapest Ritmo 2021
-
Budapest Ritmo: Odd ID • Szilágyi Fanni • Magyarország 2021 • 41 perc • 6+
A Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz a 2021-es online fesztiváljára készülve magyar világzene közeli zenekarokat és sikeres rendezőket kért fel egyedi koncertfil...
Odd ID
Budapest Ritmo 2021
-
Budapest Ritmo: Uljana Quartet • Korom Anna • Magyarország 2022 • 27 perc • 6+
2022-ben a Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz pályázatot hirdetett nép- és világzenészeknek egyedi zenés filmek elkészítésére. A zsűri olyan művészi koncepciókat...
Uljana Quartet
Budapest Ritmo 2022
-
Budapest Ritmo: Deva • Bajor Marcell • Magyarország 2022 • 25 perc • 6+
2022-ben a Budapest Ritmo és a Bartók Tavasz pályázatot hirdetett nép- és világzenészeknek egyedi zenés filmek elkészítésére. A zsűri olyan művészi koncepciókat...
Дeva: In Lumine
Budapest Ritmo 2022
További válogatások
-
Erős nők a filmvásznon A Kivérző szerelem megjelenésére válogatásunkban olyan filmeket gyűjtöttünk össze, melyek szereplői erős, céltudatos nők, akik kezükbe veszik a sorsuk irányítását.
-
Animáció mindenkinek Ma már senki sem gondolja, hogy az animáció kizárólag gyerekeknek való. Az Animáció Világnapjára készített válogatásunkban változatos technikával készült filmeket gyűjtöttünk össze.
-
TOP 10 – Magyar film | 2024 Válogatásunkban összegyűjtöttük 2024 legnézettebb magyar filmjeit.
-
Apák és fiaik A Magasmentés megjelenése kapcsán válogatásunkban az apa-fiú kapcsolatokat tematizáló filmjeinkből válogattunk.