Agnès Varda filmjei

Cléo 5-től 7-ig (1961)
Cléo fiatal, sikeres énekesnő, aki délután 5 és este 7 közt Párizs utcáit rója, miközben várja a teszt eredményét, amelyből kiderül, hogy gyomorrákja van-e. Két óra leforgása alatt szembenéz saját halandóságával és átértékeli az életét.

Párbeszéd (1956)
Agnès Varda első filmje, amit a francia újhullám előfutára volt, egy házaspárt követ nyomon, akik egy kis francia halászfaluba utaznak, hogy megpróbálják megoldani romló házasságuk problémáit. A két értelmiségi hős véget nem érő sétája, kóborlása és beszélgetése különös módon ellenpontozódik a falu vállaltan dokumentáris bemutatásával.

A boldogság (1964)
Egy Párizs környéki kisvárosban él François, a fiatal asztalos feleségével, s két gyermekükkel boldogan. Azonban François megismerkedik egy másik nővel, és szeretők lesznek. Az asszony megértéssel fogadja az affért, majd öngyilkos lesz. François feleségül veszi szeretőjét és második házassága olyan szeretettelivé fejlődik, mint amilyen az első volt…

Az egyik énekel, a másik nem (1977)
Ebben a történetben két különböző egyéniségű nő párhuzamos életrajza bontakozik ki, egy életre szóló barátság keretében. Mindketten feministák, egyikük militánsan, másikuk szelíden. Mindketten sokat szenvednek, küzdenek, gyötrődnek a női egyenjogúságért és önmaguk megvalósításáért.

Suttogó falak (1981)
Miután Agnès Varda 1979-ben visszatért Franciaországból Los Angelesbe, akkor alkotta ezt a kaleidoszkóp-szerű dokumentumfilmet a várost díszítő falfestményekről. A színektől és életerőtől harsogó film egyszerre tanulmány egy sokszínű közösségről és public art gyűjtemény.

Sem fedél, sem törvény (1985)
Valahol Dél-Franciaországban egy ismeretlen, megfagyott lány holttestére bukkannak. Visszapillantá­sokban ismerhetjük meg a lány történetét, aki hátizsákkal járta a vidéket. A film dokumentumszerű hitelességgel számol le a hobó-romantikával, és megrendítő képekkel mutatja be, hogy a konvenciók el nem fogadása egyre periférikusabb helyzetbe, végül a törvényen kívüliség állapotába sodorhatja az embert.

A gyűjtögetők és én (2000)
Agnès Varda „gyűjtögetőket” keres: olyan embereket, akik kidobott ételeken élnek – és különleges történeteket gyűjt össze. Egy bárpultos visszaemlékszik arra, hogy régen aratás után összeszedte a mezőn maradt szemeket. Vannak, akik elkérik a bortermesztőktől a törmeléket, amit nem szedtek össze szüretkor. Egy Michelin-csillagos séf mélyen tiszteli az ételt és gyakran kimegy a hegyekbe érett gyümölcsöt és friss fűszernövényeket szedni.

Agnès strandjai (2008)
A film önéletrajzi esszé, amelyben a rendezőnő felkeresi múltja helyszíneit, felidézi életét, és a kamera előtt ünnepli 80. születésnapját. Többnyire kronologikus sorrendben halad, fényképekkel, videó bevágásokkal, interjúkkal, újrajátszásokkal és kortárs történetekkel beszéli el életének fontos pillanatait.

Arcélek, útszélek (2017)
Mi a közös Agnès Varda és a fotós és street artist, JR világlátásában? Hasonló filozófia és életre szóló szenvedély a képek iránt. Együtt indulnak útnak JR fotóautomatává átalakított lakókocsijával Franciaország eldugott falvaiba, ahol helyiekkel beszélgetnek és gigantikus méretű portrékat készítenek róluk. A film ezeket a találkozásokat dokumentálja, és a nem mindennapi barátságot, mely az út során szövődik.