
Filmek Budapestről
Ünnepeljük Budapesten játszódó filmekkel november 17-ét, a fővárosunk születésnapját!
Napszállta (r.: Nemes Jeles László)
1913 nyara, Budapest – a béke utolsó napjai. Leiter Írisz hosszú évek
után tér vissza az Osztrák-Magyar Monarchia sokszínű és nyüzsgő
városába. A korán elárvult fiatal lány minden vágya, hogy néhai szülei
legendás kalapszalonjában kapjon munkát. Az új tulajdonos, Brill Oszkár
azonban elutasítja, és mindenáron igyekszik eltávolítani a városból. Az
éj leple alatt egy idegen keresi fel Íriszt, és bátyja hollétét tudakolja
tőle – a lány ekkor tudja meg, hogy Leiter Kálmán néven él egy
testvére, akinek eddig a létezéséről sem tudott. Írisz nyomozásba kezd,
s bátyja után kutatva egyre mélyebbre húzza a város labirintusa. Írisz
számára egyedül a tündöklő Leiter Kalapszalon tűnik biztos pontnak, de a
ragyogás mögött a legsötétebb titok tárul fel.
Budapest
Noir (r.: Gárdos Éva)
Gordon Zsigmond, a kiábrándult bűnügyi újságíró egy brutálisan
meggyilkolt fiatal lány halála után nyomoz a 30-as évek Budapestjén.
Csakhogy ez az ügy más, mint a többi, mindenhol falakba ütközik. Gordont
hajtja a kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, annál
kitartóbban követi a nyomokat. A szálak több irányba vezetnek, és úgy
tűnik, senkinek nem áll érdekében az, hogy kiderüljön az igazság.
Akik
maradtak (r.: Tóth Barnabás)
Egy kamaszlány és egy középkorú férfi egymásra találásának megható
hangvételű története a második világháború után. Mindketten sokat
veszítettek, és mindketten szeretnének új életet kezdeni, miközben
körülöttük már a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Vajon túl lehet-e
élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még
megmaradtak?
Budapest Retró 1., Budapest Retró
2. (r.: Papp Gábor Zsigmond)
A film kizárólag archív híradók és propagandafilmek felhasználásával
igyekszik felidézni néhány momentumot a Kádár-korszak hétköznapjainak
hangulatából. Nem a történelmet, nem a politikát, nem a várostörténetet,
hanem azt, hogy hogyan éltek az emberek ebben a húsz évben. Hogyan
közlekedtek, miket ettek, hová jártak szórakozni.
Budapest Retró 1. fejezetei: A pesti utca, A pesti lakás, A pesti
bisztró, A pesti divat és A pesti autó
Budapest Retró 2. fejezetei: A pesti üzlet, A pesti ünnep, A pesti nő,
A pesti vasárnap
A Viszkis (r.: Antal Nimród)
Budapesti száguldás az Ambrus Attila életén alapuló akcióthriller
antihősével. Az egykori jégkorongozó hat éven át mintegy
29 pénzintézetet, postahivatalt és utazási irodát rabolt ki, és ezzel
kivívta a magyar közvélemény rajongását.
Gettó
Balboa (r.: Bogdán Árpád)
Szabó Zoli (21) 6 éve bokszol Sipos Misi (60) felügyelete alatt. Misi egykor
a kerület alvilágának meghatározó figurája volt. 10 éve azonban egy
rivális maffiózó rálőtt Misire, aki az eset után megtért és maga
mögött hagyta a bűnöző életet. Azóta a kerület kamasz gyerekeivel
foglalkozik: boxolni tanítja őket. Zoli apjával, mostoha anyjával,
kishúgával és menyasszonyával él egyszobás lakásukban. Ablakukból a
kerület egyik leghírhedtebb utcájára látni rá. Tehetséges, de képtelen
saját erőből átlépni az árnyékán, Misi barátsága és segítsége kell
ahhoz, hogy visszatérjen a sporthoz. A film a kilátástalanságtól a profi
box világáig követi a két főszereplőt. Egy inspiráló mai történet a
lehetőségekről, kitartásról, fontos döntésekről és a kitörésről.
FOMO –
Megosztod, és uralkodsz (r.: Hartung Attila)
Ha nem vagy online, nem is létezel? A gimnazista Gergőt és barátait, azaz a
Falka tagjait három dolog motiválja: a szex, a buli és hogy az ezekről
készült videókat minél többen megnézzék a netes csatornájukon.
A challenge-videóik idővel egyre durvábbá válnak, amikor pedig egy
házibuliban Lilla a fiúbanda prédájává válik, egyetlen éjszaka alatt a
feje tetejére áll a budapesti fiatalok biztosnak tűnő világa.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan (r.: Reisz
Gábor)
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, ami semmiképpen sem az,
amit a dizájnos útikönyvek, vagy esetleg a hazai filmek látképei festenek a
városról. Az itteni életet súlyos ellentmondások színezik. Még
komplikáltabb a helyzet, amikor nem emlékszel, hogy szüleid egyhavi
fizetését miként verted el egy átmulatott éjszaka során egy lisszaboni
repjegyre. Itt tart most Áron 29. évében.
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó
együttlétre (r.: Horvát Lili)
Márta, a negyvenéves idegsebész szerelmes lesz. Fényes amerikai karrierjét
hátrahagyva visszatér Budapestre, hogy új életet kezdjen a férfival. Ám
Márta hiába vár a Szabadság-híd pesti hídfőjénél: a férfi nem jelenik
meg a randevún. Márta kétségbeesetten a keresésére indul, de amikor
rátalál, élete szerelme azt állítja: sohasem látta őt azelőtt.
Könnyű
leckék (r.: Zurbó Dorottya)
A film egy gyönyörű fiatal szomáliai lány életét tárja elénk, aki a
felnőtté válás határán minden szálat el kell, hogy szakítson, ami
hazájához köti, hogy új életet kezdhessen Magyarországon. A költői
hangvételű filmben a leghétköznapibb szituációk során szembesülünk a
legnagyobb tabukkal, ahogy a lány elindul az asszimiláció útján és
lépésről lépésre elsajátítja az európai szokásokat. Édesanyja áll
hozzá a legközelebb, ő segítette a szökését is, most mégis egyre nagyobb
kulturális szakadék tátong köztük. Hogyan is mondhatná el neki a
változásokat, amiken keresztül megy? Ez a belső vívódás és a feloldozás
iránti vágy válik filmmé a vásznon és talán ez az egyetlen útja a
vallomásnak is.
Az
állampolgár (r.: Vranik Roland)
Az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson (dr. Cake-Baly Marcelo)
menekültként él Magyarországon. Évek óta Budapesten dolgozik biztonsági
őrként, legfőbb vágya és célja, hogy megszerezze a magyar
állampolgárságot, de folyamatosan megbukik az alkotmányos alapismeretek
vizsgán. A felkészülésben a vele egykorú, magyar-történelem szakos
tanárnő, Mari (Máhr Ági) segít neki, de a tanulás közben tanár és
tanítvány között mély szerelem szövődik. Mari hatalmas döntést hoz:
elhagyva férjét a fekete férfihoz költözik. Wilson élete megoldódni
látszik: társra, sőt családra talál, az állampolgársági vizsgája is
sikerül, úgy tűnik, hogy hamarosan minden tekintetben magyarnak mondhatja
magát. Azonban váratlanul berobban a történetbe Shirin (Arghavan Shekari), a
fiatal perzsa bevándorló lány, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha
névházasságot köt egy magyar állampolgárral. Wilson szolidaritásból a
lakásukban bújtatja Shirint, így a helyzet lassan, de biztosan
tarthatatlanná válik: a férfinak mindenképp döntenie kell a menekülttárs
iránt érzett felelősség és a szerelem között.
-
The Whiskey Bandit • Antal Nimród • Magyarország 2017 • 122 perc • 16+
Magyarország legismertebb bankrablójának története.
A Viszkis
-
Those Who Remained • Tóth Barnabás • Magyarország 2019 • 83 perc • 12+
Gyönyörű film a túlélésről és magányról a második világháború borzalmai után.
Akik maradtak
-
Az állampolgár • Vranik Roland • Magyarország 2017 • 109 perc • 16+
Megrázó szerelmi történet minimalista eszközökkel és sok humorral egy másik országba való beilleszkedés emberi oldaláról.
Az állampolgár
dráma
-
Budapest Noir • Gárdos Éva • Magyarország 2017 • 94 perc • 16+
Vérbeli noir krimi a '30-as évek Budapestjén.
Budapest Noir
-
Budapest retró 1. • Papp Gábor Zsigmond • Magyarország 1998 • 80 perc • korhatár nélküli
Milyen volt régen a pesti utca, pesti lakás, pesti bisztró, pesti divat és pesti autó?
Budapest retró 1.
-
Budapest retró 2. • Papp Gábor Zsigmond • Magyarország 2003 • 90 perc • korhatár nélküli
Milyen volt régen a pesti üzlet, pesti ünnep, pesti nő és pesti vasárnap?
Budapest retró 2.
-
Preparations to be Together for an Unknown Period of Time • Horvát Lili • Magyarország 2020 • 95 perc • 16+
Valóság és képzelet csúszik össze egy szerelmes nő fejében.
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre
-
FOMO • Hartung Attila • Magyarország 2019 • 91 perc • 16+
Az ezredfordulón születettek hiteles filmje. Olyan lendülettel visz be a fiatalok mindennapjaiba, ahogy még nem láthattuk.
FOMO – Megosztod, és uralkodsz
dráma
-
Ghetto Balboa • Bogdán Árpád • Magyarország 2018 • 75 perc • 12+
Akik kiütéssel legyőzik a körülményeket...
Gettó Balboa
doku
-
Easy Lessons • Zurbó Dorottya • Magyarország 2018 • 78 perc • 12+
A tizenhét éves Kafia két évvel ezelőtt egyedül érkezett hazánkba, gyermekházasság elől menekült el Szomáliából.
Könnyű leckék
doku
-
Sunset • Nemes Jeles László • Magyarország 2018 • 144 perc • 16+
Az Oscar-díjas Nemes Jeles László nagyrészt azokkal az alkotókkal és szakemberekkel dolgozott, akikkel a Saul fiát is készítette.
Napszállta
dráma
-
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan • Reisz Gábor • Magyarország 2014 • 91 perc • 16+
Reisz Gábor filmje az Y generációról az Y generációnak.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan
vígjáték
További válogatások
-
Animáció mindenkinek Ma már senki sem gondolja, hogy az animáció kizárólag gyerekeknek való. Az Animáció Világnapjára készített válogatásunkban változatos technikával készült filmeket gyűjtöttünk össze.
-
Antihősök és a végzet asszonyai – Noir válogatás Habár klasszikus film noirok már több, mint 60 éve nem készülnek, a stílusirányzat különböző elemei a mai napig felbukkannak bűnügyi filmekben. A titokzatos nő megjelenése kapcsán összegyűjtöttünk néhány noirba hajló alkotást a Cinego filmtárából.
-
10+1 film a keleti blokkról A Nem hagytak nyomokat megjelenése kapcsán összegyűjtöttük a Cinego filmtárának a keleti blokkról szóló filmjeit.
-
Inspiráció a vadnyugatról – Westernes válogatás Új megjelenésünk a Szörnyetegek westernes áthallásai miatt, válogatásunkban ezúttal olyan filmeket gyűjtöttünk össze, melyek közelebbről vagy távolabbról kapcsolódnak a western film műfajához.