A mi Kodályunk
Kodály kevéssé ismert fiatalkora két kimagaslóan tehetséges fiatal muzsikus szemszögéből.
- Eredeti cím
- A mi Kodályunk
- Rendező
- Ország / Gyártás éve
- Magyarország 2019
- perc
- 89 perc
- Korhatár
- 6+
- Felbontás
- Full HD
- Hang
- Külső URL
- MAFAB
- Elérhető
- 2021-12-31
Petrovics Eszter filmjének főszereplője Ránki Fülöp zongoraművész és Devich Gergely csellóművész, akik a 2019-ben újból megrendezett hangverseny során nemcsak gyönyörűen megszólaltatják Kodály darabjait, de a koncertre való felkészülés során ellátogatnak Galántára és Nagyszombatra, ahol Kodály a gyermek-, majd gimnáziumi éveit töltötte, valamint a Zoborvidékre is, ahová első gyűjtőútjaira ment vissza 1905-ben. A Budapestet érintő rész középpontjába Kodály egyetemi évei és a korszak legfontosabb kompozíciói kerültek, valamint az említett 1910-es szerzői est a Royal Szálló hangversenytermében. A szokatlan formanyelvű, zenei betétekkel gazdagon átszőtt alkotásban a hagyományos ismeretterjesztő filmektől eltérően minden információ a zenészek párbeszédeiből derül ki. Kodály írásai belső monológként hangzanak el Kaszás Gergő színművész előadásában, emellett archív rádiós anyagok felhasználásával megszólalnak pályatársak és tanítványok, többek között Ferencsik János, Vikár László, Doráti Antal, Molnár Antal és Szokolay Sándor is. A film a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, Muhi András (Testről és lélekről, Csak a szél) és Ferenczy Gábor (Virágvölgy, X – A rendszerből törölve) produceri keze alatt készült el.
Hasonló filmek
-
Ott torony volt • Kécza András • Magyarország 2022 • 103 perc • 12+
Portréfilm Víg Mihályról, a Balaton és a Trabant együttes oszlopos tagjáról, valamint számtalan magyar film zeneszerzőjéről.
Ott torony volt
Víg Mihály portré
-
Janis: Little Girl Blue • Amy Berg • USA 2016 • 103 perc • 12+
A tragikusan fiatalon elhunyt énekesnő, Janis Joplin története.
Janis: A Janis Joplin-sztori
zenés doku
-
Alla Zingara • Halász Glória • Magyarország 2019 • 62 perc • 12+
A világhírű, mégis sajátosan magyar 100 Tagú Cigányzenekar és rendkívüli muzsikusainak történetén keresztül mesél a zene falakat ledöntő, egységet kovácsoló és ...
Alla Zingara
zenés doku
-
Engedem, hadd menjen • Lévai Balázs • Magyarország 2015 • 77 perc • 12+
A Csík zenekar, Kiss Tibor (Quimby) és az ismeretlen erdélyi, erdőszombattelki zenekar történetének különös összefonódása a "Most múlik pontosan" című dalban.
Engedem, hadd menjen
-
Own Forest • Kárpáti György Mór • Magyarország 2023 • 65 perc • 16+
Kísérleti portréfilm Nádas Péter íróról.
Saját erdő
kísérleti portréfilm
-
Erasing Frank – Black & White • Fabricius Gábor • Magyarország 2021 • 103 perc • 16+
Egy underground zenekar énekese megpróbál kitörni a szocializmus fojtogató közegéből, a rendszer pedig pszichiátriai kezeléssel próbálja megtörni.
Eltörölni Frankot – fekete-fehér verzió